Hamarosan ismét szavazhatnak a Bundestagban arról, hogy Taurus rakétákat adjon a német haderő Ukrajnának – tudta meg a Rheinische Post.
Részt vett első harci bevetésén Németország új hadihajója, a Hessen. A dolgok nem éppen alakultak tankönyv szerint: a fregatt tüzet nyitott egy szövetséges drónra, de a kilőtt rakéták besültek – tudta meg a Bild.
A német védelmi miniszter szerint nem lesz elég, ha Németország csupán GDP-je 2%-át költi haderejére, szerinte ennél sokkal nagyobb kiadásra van szükség - közölte a CNBC.
Boris Pistorius német védelmi miniszter pénteken arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború más országokra is kiterjedhet. Most a balti államokat ért fenyegetések miatt aggódnak Berlinben.
A német védelmi miniszter, Boris Pistorius szerint Németországnak fel kell készülnie egy esetleges védekező háborúra, és a haderőnek "háborúképesnek" kell lennie.
Folytatja az ukrán haderő megsegítését Berlin. Ezúttal a légvédelem kötelékébe érkeznek modern IRIS-T rendszerek, amelyeket korábban a világ egyik legmodernebb légvédelmi rendszerének neveztek - írja a Kyiv Independent.
Több mint tíz év óta először gyakorlatozik a német légierő (Luftwaffe) Izlandon.
IRIS-T SLM típusú légvédelmi rakétarendszer érkezett Kijevbe – írja a Der Spiegel.
Svédországban több mint 25 éve nem látott méretű hadgyakorlat indult hétfőn - közölte az MTI.
Holnap jön az amerikai inflációs adat.
Tartják magukat a korábbi előrejelzéshez.
Már látszódnak a magyar devizánál a túlvettség jelei.
Szerinte újra kell gondolni a monetáris politikát.
A kormány szerint puccs készült az országban.
Közel 200 százalékos pluszban is volt már az árfolyam.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.